A Real ifistái között kiemelkedően jó az ékpár, a Morata Martin – Esnaider duó, és ezt okos játékkal használta ki a csapat: a szélső középpályások mindkét oldalon rendre megverték a világoskékek védőit: ennek eredménye lett a masszív, háromgólos előny a szünetre. A nyitónapon is három találatig jutó Morata Martin ezúttal klasszikus mesterhármast lőtt, alaposan feladva a leckét a gólkirályi címért folyó versenyben a csütörtökön szintén hármat vágó, honvédos Vólentnek.
A félidőben mindkét csapat sokat cserélt, de aligha ez az oka annak, hogy a Madrid már a szünetben a nyakában érezte a bronzérmet, és a játékosok csak a mezt küldték ki a pályára. Kevesebbet játszottak a széleken, kevesebbet is futottak és ez majdnem megbosszulta magát, mert a Slovan feljött egygólos különbségre. Többre azonban nem volt erő, bár így is minden dicséret a pozsonyi fiúknak, akik utolsó töltényig küzdöttek.
A Real Madrid lett a Puskás-Suzuki Kupa bronzérmese.
Real Madrid – Slovan Bratislava 3-2 (3-0)
Székesfehérvár, 800 néző. Vezette: Szabó Zs. (Kispál, Tóth II). Gólszerző: Morata Martin (8., 21., 32.), illetve Turcak (64.), Osúch (76.)
Real Madrid: Alonso Garcia (Paz Manchado, 41.) – Salazar Martinez, Parla Garcia, Gonzalez Poirrier (Company Vives, 48.), Giron Gutierrez – Sansegundo Garcia (Mosibe Esara, 41.), Perez de la Cruz, Jimenez Lopez, Faura Diaz (Vela Martin, 41.) – Morata Martin, Esnaider Ruíz. Edző: Sergio Pina Cespedosa
Slovan Bratislava: Lach – Dukes (Strba, 41.), Fekete, Drobnak, Vrablec – Stefunko (Kovac, 41.), Cingel (Pauschek, 41.), Oravec (Kantner, 41.), Semrak (Turcak, 56.) – Vanis – Osúch. Edző: Majoros József.
(Dénes András)