Szalai László tanítványai, a Magyar Futball Akadémia növendékei úgy kezdték a meccset, ahogyan azt álmodták, ahogyan azt nagyon szerették volna. Czár Richárd a 4. percben, a tizenhatos bal sarkánál, ballal befelé húzta Simon mellett a labdát, majd jobbal eltekerte azt a hosszúsarokba – Gábor Péternek, a Fradi kapusának valószínűleg védenie kellett volna a lövést, de tény, Czár királyi módon adott falsot a lövésbe.
Dicséri a Fradit, hogy a hamar kapott góltól nem roggyant meg Tuboly Frigyes gárdája, a Honvéd nem tudott mattot adni a zöld-fehéreknek, sőt a Ferencváros fokozatosan lábra kapott, és legeredményesebb támadója, Horváth Levente révén egyenlített is. Levente a jobboldali ék helyén, kissé kisodródva kapott labdát, amit azután remekül csippentett át a kivetődő Hernádi fölött.
A második félidőben sem lett rossz a meccs, de a játékra vitathatatlanul rányomta bélyegét a tét. A csapatok főként arra figyeltek, nehogy gólt kapjanak, miközben főként a védők mögé betett labdákkal próbáltak operálni. Az egyik ilyen kísérletnél (az 50. percben) Horváth Levente lábában volt a „meccslabda”, ám az életkorát a mez hátán viselő csatár a remekül átvett labdát kicsivel mellérúgta.
A folytatásban a Real elleni győztes gólt rúgó Vernes Richárdnak volt lehetősége, de kimaradt ez is – utána úgy tűnt, a semleges számára tökéletes dramaturgia szerint a tizenegyesekre marad a döntés.
Nem így lett, mert 78. percben a tizenhatos sarkánál – pontosan ott, ahonnan Czár az első gólt rúgta – Moga buktatta a Fradi támadóját. A Kassai Viktor által megítélt, jogos büntetőből Csordás Szabolcs, a Fradi kapitánya a tornagyőzelemig repítette a Ferencvárost.
Ferencváros - Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
Székesfehérvár, 800 néző. Vezette: Kassai Viktor (Erős, Vámos). Gólszerző: Czár (4.), illetve Horváth L. (27.), Csordás (78. – 11-esből)
Ferencváros: Gábor – Simon, Nyárasdi, Kator, Tóbiás (Erdélyi D., 79.) – Csordás, Praszna (Radford, 41.), Szentgyörgyi (Barry, 53.), Birtalan – Horváth L. (Borsi, 76.), Gál Sz. Edző: Tuboly Frigyes.
Budapest Honvéd: Hernádi – Moga, Remes, Baráth, Copas – Lengyel, Nagy G., Vécsei, Czár – Volent, Nagy K. (Vernes, 50.). Edző: Szalai László.
(Dénes András)