Hírek

A Honvéd méltó akar lenni a kispesti hagyományokhoz

Szerényen és határozottan

2010. március 21.

Varga Károly, a Budapest Honvéd FC U17-es csapatának edzője kemény, elszánt csapattal akar legalább olyan jó eredményt elérni a PUSKÁS-SUZUKI KUPán, mint tavaly.


Van valami igazság, amit Dukon Béla, a Fradi edzője mondott a sorsolással kapcsolatban. A külföldi csapatok, a Real Madrid vagy a Panathinaikosz ellen is jó lehetett volna már a csoportban találkozni.” – mondta Varga Károly.

A Milan ellen még nem „meccselt” Varga Károly, a másik csoportellenfél, a tavalyi döntős Ferencvárossal viszont a PUSKÁS-SUZUKI KUPA előtt játszik fontos bajnokit. Az U17-es csapatunkkal április második hétvégéjén szintén bajnoki meccset játszik a Honvéd.

Varga Károly hangsúlyozta, a Honvéd mindent elkövet, hogy a kispesti hagyományokhoz méltó módon szerepeljen, akár újra, ezúttal a döntőben megmérkőzzön a Real Madriddal.
« Vissza
Puskás Akadémia Magyar Suzuki Zrt.