Hírek

Gólparádé a nyitómeccsen

4-2-re győzött a Real

2010. április 02.

A félidőben 2-0-ra vezetett a Real, és a végén megtartott két gólt az előnyéből. A vége 4-2 lett, Tar Zsoltot kiállította a játékvezető.

 

Plaza Palacios csúsztatta a kapuba a labdát (fotó: Takács József)

Az ötödik percben „Scholes”, azaz Kleinheisler kavargatott a pálya közepén, a Real-védők csak lesték, milyen jól bánik a labdával. Továbbra is bátran folytattuk a játákot: Vakulya lépett meg a bal oldalon, de a lövése ,megpattant, így nem még nagyobb veszély. A folytatásban is jól tartottuk magunkat, egészen a tizennegyedik percig, amikor is meszerzete a vezetést a Real. Egy bal olalól beívelt szögletre Mikola László késve lépett ki a kapujából. Érkezett viszont Pedro Plaza Palacios, aki fejjel szerezte az idei PUSKÁS-SUZUKI KUPA első gólját.

A bekapott gól láthatóan megfogta a mieinket és öt perc múlva már kettővel ment a Real: Carlos Bravo Exposito passzolt tizenhat méterre a kaputól Jorge Daniel Baltrán Candelához, aki kapásból, laposan passzolt a kapunkba. A kétgólos Real-vezetés miatt kicsit görcsösen játszottak a mieink, a Real viszont egyre ,agabiztosabban tette-vette a labdát. A harmincadik percben Exposito lövésébe beleért a lesen levő Moreno Minguez és Kassai így nem adta meg a harmadik Real-gólt. Egy szép akadémista kísérlettel zárult az első félidő, Tóthn Tibor sarokkal tette maga elé a labdát, de a védője, Djalo Taritolay Amado beérte. 2-0-s Real-vezetéssel mentek szünetre a csapatok.

A második félidőben Csuhay József kettőt csaerélt: lejött Hosszú és Tóth Tibor, a helyükön Szabó Dávid és Gajdos Zsolt folytatta. Az első támadánél mégsem ők, hanem Tar Zsoot került helyzetbe,ma kii a bal oldalon húzta meg, de talán ő is megijdedt a lehetőségtől és a Real védője utolérte.

Pedro Plaacios válaszolt a második félidőben, amikior megkavarta a védelmünket, de a szöglet már nem volt vezsélys. A csereként beállt Szabó Dávid széoíthetett volna, de a lövése sajnos nagyon elkerülte a kaput. De a tizennygedik percben már a kapuban volt a labda: egy szép éps gyors támadás utén Kleinheiklser paszsokt laposan Cziánkuhoz, aki gyönyörűen lőtte ki a bal sarkot. Csuhay újabb kettőt cserélt: a középpálya közepéről lekapta Papp Mátét és Sárközi Norbertet, a helyükön Németh Attila és Vachtker Csaba folytatta.

Kisvártatva megfogyatkozott a csapatunk. Bravo Exposito mehetett egy az egyben Mikolával szemben, de Tar Zsolt utolsó emberként lerántotta. Kassai jogosn kiállította Tart, a szabadrúgást viszont fölé rúgták a spanyolok. Az emberelőnyt viszont gyorsan kihasználta Madrid: egy villámgyors akció végén Garcia Cabezali még a kpust is kicselezte, úgy rúgta be a harmadik Real-gólt.

A hajrában a Real akár több gólt is rúghatitt volna, de vagy Mikola volt résen vagy a csatárok nem koncentráltak eléggé. A mieink viszont szépítettek Gajdos Zsolt közeli góljával, a másik oldalon a csereként beállt Miguel Herranz Gomez révén újra betaláltak.

A végén tehát a Real 4-2-re győzött a PUSKÁS-SUZUKI KUPA nyitómérkőzésén.

 

Videoton-Puskás Akadémia-Real Madrid 2-4 (0-2)

Felcsút, V: Kassai

Videoton-Puskás Akadémia: Mikola – Cziránku, Kiprich, Tar, Galambos – Hosszú (Gajdos), Papp (Németh), Sárközi (Vachtler), Kleinheisler Tóth (Szabó), Vakulya.

Real Madrid: Soria Solis - Velasco, Alvarez, Raya, Minguez (Sotoca Larena)- Exposito, Martin (Romero), Palacios, Cabezali (Amado)- Palacios (Rios), Gonzalez

g: Cziránku, Gajdos ill. Palacios, Candela, Cabeali, Gomez

PHOTO GALLERY

« Vissza
Puskás Akadémia Magyar Suzuki Zrt.