„Ha a Real Madrid ellen játszik egy csapat, két dolog lehetséges: vagy megijed vagy feldobott állapotba kerül a társaság. Mi az első félidőben megijedtünk.” – kezdte a Real elleni 4-2-es vereséggel végződő meccs értékelését Csuhay József.
"Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de a másodikban már láttam szebb dolgokat a fiúktól. Sajnálom, hogy a középpályán nem voltuk elég határozottak és kemények. A játszó futballistáinkkal nagyjából elégdett vagyok!” – mondta a mester, majd szóba került Tar Zsolt kiállítása. „Zsolti elkövetett egy hibát és utána kényszerült arra, hogy szabálytalankodjon. Úgy érzem, kicsit határozottabb fellépéssel elkerülhető lett volna a kiállítás. A Panathinaikosz ellen Gerebics Gergő lesz a helyettese.
Csuhay és a csapat gondjait tetézi, hogy az egyébként nagyot küzdő, Vakulya Balázs megbetegedett, ezért nem tudja vállalni a játékot a második meccset a PUSKÁS-SUZUKI KUPán. „Óriási csapás ez nekünk, Balázsnak fontos szerepe volt abban a játékrendszerben, amit gyakoroltunk. Az ő kiválásával valószinüleg szerkezetet is kell majd váltanunk.” – mondta a pfla.hu-nak Csuhay József.
A Videoton-Puskás Akadémia-Panathinaikosz mérkőzést ma 14.30-kor játsszák Felcsúton.


