Becsülettel küzdöttek a fiúk, ám a kapuk jobbára nem forogtak veszélyben. A huszonhatodik percben váratlanul megszereztük a vezetést. Gajdos jobb oldali szögletét a hosszú saroknál helyezkedő Kiprich Dávid fejelte a kapuba (1-0). A gól után a görögök támadtak többet, ám szerencsére Giannitsanis öt méterről nagy ziccerben fölé fejelt. Cziránku Patrik beívelése után Kleinheisler László fejelhetett öt méterről, de a kapus védett. Egy perc múlva Mikola László hatalmas bravúrral védte Giannitsanis fejesét, majd újabb öt perc elteltével Koj lövését blokkoltuk az ötösön. Már mindenki várta a félidő végét, mert a görögök szorításából csak ritkán szabadultunk a kapunk elől.
Az első félidő végén megsérülő Cziránku nem tudta folytatni, így ismét át kellett szervezni a gárdát. Sajnos a második félidő elején gyorsan jött a Pana egyenlítő találata. Gyakorlatilag a középkezdés után a két tétovázó védő között Andreopoulos huszonkét méterről nagy gólt ragasztott Mikola kapujába (1-1). Néhány pillanattal később ismét vezethettünk volna, ám Szabó Dávid jobb oldali beadását a teljesen tisztán érkező Németh Attila hat méterről gyatrán mellé lőtte. Büntetett a kihagyott helyzetért a görög csapat, Giannisanits góljával a következő támadással fordított (1-2). A srácok azonban nem estek össze és a játékrész közepén sikerült egyenlíteni. Galambos Ádám szögletét követően nem tudtak felszabadítani a vendégek és Kiprich hét méterről a léc alá bombázott (2-2). Negyed órával a találkozó vége előtt ismét a görögnél az előny: Apostopoulos tizennyolc méteres szabadrúgásból hatalmas gólt lőtt a léc alá (2-3). A gólszerzőt az eset után lecserélték.
Az egyenlítésért küzdő csapatunk egy szögletet követően nem tudott időben visszazárni, a félpályáról két görög vezethette kapusunkra a labdát. Giannisanits önzetlennek bizonyult a mellette futó Mouzakitis elé passzolt, aki közelről a bal felső sarokba lőtt (2-4). Az utolsó pillanatban Hosszú Péter szabadrúgását a görög kapus a bal alsó sarokból még kipiszkálta. Csapatunk – csakúgy mint a Real Madrid ellen – 4-2-re kikapott a csoportmeccsen.
Csapatunk ezzel a harmadik helyén végzett az A jelű trióban, a hétfői döntőben az ötödik helyért mérkőzhetnek Csuhay József tanítványai. A Real Madrid vasárnap a csoportgyőzelemért lép pályára a Panathinaikos ellen.
Videoton-Puskás Akadémia-Panathinaikosz 2-4 (1-0)
Felcsút, V: Szabó Zs.
Videoton-Puskás Akadémia: Mikola - Cziránku (Németh), Kiprich, Gerebics, Galambos - Papp (Vachtler), Sárközi - Kleinheisler, Gajdos (Hosszú), Molnár (Tóth) - Szabó.
Panathinaikosz: Kapino - Marinakis, Koj (Kastrati), Triantafillopulos, Kasapakis - Anastasopulos, Andreopulos (Epifanis), Fourlanos, Mavrias - Apostopulos (Mouzakitis), Giannitsanis.
G: Kiprich (2) ill. Giannitsanis, Apostopulos, Andreopulos, Muzakitis



