Mitring István a kapuból vezényelt, az alapító Orbán Viktor is futballcsukát húzott az akadémia csapatban, de egy „vendégjátékos”, a Felcsút SE tavalyi gólzsákja, Földes Gábor repítette a csapatot az újságírók ellen. Földes két gólt rúgott, a „firkászoknál” csak ifjabb Bicskei Bertalan szerzett – egyébként nagyon szép – találatot. Ez volt az első elődöntő rövid krónikája.
A másik elődöntőben a frissebb, fiatalosabb suzukisok már a meccs elején gyorsan elhúztak három góllal, és a Vidi-öregfiúk innen nagyot hajráztak, de egyenlíteni ér nem tudtak.
A döntőben a Puskás Akadémia csapata 1-0-ra nyert, mégpedig a volt tatabányai, kispesti, leccei, campomaiorensei, Vincze István góljával. A bronzmeccsen pedig mindkét Tiber, László és Krisztián is pályán volt. A fiatalabb, azaz Krisztián mesterhármast szerzett, rajta kívül Wittmann Géza rúgott még gólt. Az újságíróknál a Nmezeti Sport szakírója, Kemény Kristóf duplázott, és a Sport Televízió riportere, Petúr András is gólt szerzett. A „kisdöntőt” 4-3-ra nyerték tehát a Vidi-öregfiúk.



