Az első és a harmadik gólt egyértelműen kapushiba előzte meg. Ha pariban akarunk lenni erős csapatokkal, ezt nem engedhetjük meg maguknak. A Puskás Akadémia erős csapat, bizonyította ellenünk a bajnokságban is. – szólt a Fradi U17-eseinek edzője.
Dukon az egyéni hibák mellett szólt még a csapatát sújtó sérüléshullámról is. „Nincs szerencsénk! Ribarics Roland és Popgeorgiev Pantelisz sérült, két válogatott játékosról van szó, akik nagyon hiányoztak nekünk. Ezek után még jobban kellett volna koncentrálnunk, de nem sikerült. Nincs más hátra: meg kell vernünk a Realt” – nyilatkozta a pfla.hu-nak Dukon Béla.



