Ilyen még nem volt! A hírek szerint a Magyar Suzuki Zrt vezérigazgatója, Hisashi Takeuchi is megpróbál segíteni a csapatán, ami az eddigi eredmények szerint nem is meglepetés! A suzukisok ugyanis tavaly hatalmas meglepetésre legyőzték az elődöntőben az UEFA-kupadöntős játékosokkal teletűzdelt Videotont, majd a döntőben fejet hajtottak a Puskás Akadémia előtt. Az újságírók háza tájáról kiszivárgott hírek szerint a Nemzeti Sport szakértője, a PUSKÁS-SUZUKI KUPA helyosztóin tévés szakkommentátorként dolgozó, Bognár György mellett a volt válogatott csatár, Dajka László is felbukkanhat a pályán. És akkor a Puskás Akadémia csapatáról! Két válogatott játékos, egy miniszterelnök, egy PUSKÁS-SUZUKI KUPA-győztes edző, jogi képviselő és kommunikációs igazgató is szerepel a játékoskeretben. Sajnos Mózner János a csapata szereplése miatt nem tudta vállalni a fellépést és a tavaly két bombaszabadrúgással jelentkező, Csucsánszky Zoltán sérülés miatt marad távol. A többiek sem akárkik. Íme a keret és a szakmai stáb!
Játékosok:
Bíró Imre, Mitring István – kapusok
Cseh András, Gálos Zoltán, Kiss Zoltán, Orbán Ferenc, Óvári Zsolt, Takács Mihály, Varga Károly, Vörös József – védők
Albert Flórián, Balogh Balázs, Fóris Róbert, Horváth Péter, Móri Tamás – középpályások
Földes Gábor, Orbán Viktor, Szöllősi György, Vincze István – csatárok.
Biztonsági tartalék: Elekes József, Hegedűs Béla
Szakmai stáb:
Szakmai igazgató: Jakab János
Szaktanácsadó: Gellei Imre
Csapatmenedzser: Hegedűs Béla
Orvos: Lejkó Dezső
Masszőr: Balogh Gábor
Technikai vezető: Bruckner Péter
Sajtófőnök: Szilágyi László



