A Real kezdett jobban! A nyolcadik percben Sergio Balaguerrel szemben szabálytalankodtak, a jogos szabadrúgást Cristian Bristol a 16-os csücskéről csavarta a jobb felső sarokba, Hernádi István tehetetlen volt. A folytatásban a Real nyomasztó fölényben futballozott, de könnyelműen bánt a helyzeteivel. A Honvéd az első valamire való lehetőségéből kiegyenlített: Lőrinczy Attila szöglete után Nikola Pantovic fejesét bravúrral védte Ramos kapus, a kipattanót Machalek Marcell közelről helyezte a Real kapujába.
A szünet után sokkal bátrabban futballozott a Honvéd vagy a real vett vissza a tempóból. Az 58. percben mindenesetre hatalmas lehetőséghez jutott a Honvéd: Lőrinczy szép labdával indította Pantovicot, akit utolsó emberként Munoz leraántott. Kassai Viktor kiáéllította a Real-bekket. Majd a 67. percben újra villant a piros! Pardeza csúnyán beleszállt Machalekbe, Kassai máér nyúlt is a zsebébe és felmutatta a madridi középpályásnak.
A kettős emebrelőny birtokában a Honvéd támadott, de nagyon nem kockáztatott, így az eredmény már nem változott. A Honvéd kezdte a 11-esrúgásokat. Karacs Péter belőtte, Cristian Bristol belőtte, Szilvási Péter is belőtte, Alejandro Gimenez kísérletét Hernádi István hárította, Lőrinczy Attila belőtte, Pedro González belőtte, Daru Bence belőtte, Rafael Cardona belőtte. Filip Holender belőtte. Tizenegyesekkel 5-4-re győzött a Honvéd.A további sorrend: Real madrid, Panathinaikosz, Videoton Puskás Akadémia, Ferencváros, Hagi Akadémia.
Real Madrid-Budapest Honvéd 1-1 (1-1), PUSKÁS-SUZUKI KUPA, döntő, Székesfehérvár, (jv: Kassai, Erős, Ring; Németh Á.)
G: Bristol ill. Machalek
Real Madrid: Ramos – hernández, Munoz, Mateos, Cabanes, Bristol, Aceituno, Jiménez, Rodriguez, Lozano, Balaguer
Budapest Honvéd: Hernádi – machalek, csorníj, Szilvási, ihring-Farkas, Karacs, Pantovic, Csemer, Farkas, Botka
csere: Mateos helyett Pedro González, Ihring-Farkas helyett Holender, Machalek helyett Balogh,José Rodriguez helyett Pardeza, Farkas helyett Daru, Lozano helyett Cardona, Balaguer helyett Acevedo, Aceituno helyett Felipe González.
Sárga: Ihring-Farkas, Machalek
Piros: Munoz, Pardeza



