A tavalyi nagy siker után az idén tovább bővül a program
Újra PUSKÁS–SUZUKI KUPA!
2009. április 25.
A tavaly meghirdetett terveknek megfelelően a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia az idén is megrendezi a PUSKÁS-kupát, azt az ifjúsági (U17-es) nemzetközi tornát, amelyen a Puskás Ferenc pályafutásához köthető csapatok vesznek részt. Megint jön a Real Madrid, de tovább bővül a program. A névadó főtámogató továbbra is a Suzuki.
Tavaly júniusban a Puskás Akadémia, mint házigazda meghívására a spanyol Real Madrid, a görög Panathinaikosz és a Budapest Honvéd vett részt a Felcsúton és Székesfehérvárott megrendezett tornán. Az idén kettőtől négynaposra és négyróől hatcsapatosra bővül a program. Június 11. és 14. között rendezik a meccseket, a tavalyi helyszíneken. A két új résztvevő csapat közül az egyik a Ferencváros lesz, amely Puskást kölcsönjátékoként szerepeltette a latin-amerikai túrán 1947-ben, a másik egy nagynevű nyugat-európai klub, amelynek részvételéről még folynak az egyeztetések.
Az idei Puskás-kupa névadó főszponzora a hosszú távú együttműködési megállapodásunknak köszönhetően ismét a Magyar Suzuki Zrt. lesz, az erről szóló, az idei torna részleteire vontkozó szerződést az autógyár részéről Takeuchi Hisashi vezérigazgató, Akadémiánk nevében Mészáros Lőrinc elnök írta alá.
Az előkészületekről és az áprilisban esedékes sorsolásról folyamatosan beszámolunk majd olvasóinknak.