A Real Madrid kiemeltként nem is lehetett volna a csoportbeli ellenfele az Akadémia csapatának. A további kérdés az volt, vajon a két külföldi és a két magyar együttes közül melyikkel fog megmérkőzni a csoportban a Vincze István vezette U17-es csapatunk. A sorsolás bizonyos szempontból kedvezően alakult. Az U17-es kiemelt bajnokságban - éppen csapatunk előtt - a második helyen álló, Budapest Honvéd helyett a Ferencváros ellen játszanak majd Vincze Pilu tanítványai.
A Panathinaikosz „sötét ló”, a Slovant viszont jól ismerjük. Több felcsúti és pozsonyi meccset játszott már a két csapat – váltakozó akadémista sikerrel. Vincze István a pfla.hu-nak elmondta, hogy „az utolsó meccsen kikaptunk a Slovantól Pozsonyban 2-1-re, de akkor több próbajátékossal álltunk ki. A Fradi ellen viszont mindkétszer nyertünk a bajnokságban: egyszer három egyre, a másik meccsen pedig három kettőre. Reméljük, ez jó előjel a PUSKÁS−SUZUKI KUPA mérkőzései előtt. Annyit ígérhetek a csapat nevében, hogy mindent el fogunk követni, hogy döntőt játszunk. Persze tudom, ezzel nem vagyunk egyedül…” – zárta gondolatait Vincze István, az U17-es csapatunk mestere.