Hírek

A csapat zsákszámra dolgozta ki a helyzeteit, de kihasználással gondok voltak

Csak döntetlen, a Slovan ellen

2009. június 12.

A Puskás-Suzuki Kupa második napján – a pozsonyi Slovan ellen – jobban játszott a Puskás Akadémia-FC Fehérvár, mint csütörtökön, a Ferencváros ellen, mégis „csak” döntetlenre végződött a találkozó és ezzel eldőlt, hogy a házigazda nem lehet ott a vasárnapi döntőben.

Az 1993-as születésű Vakulya Balázs (19) a Ferencváros után a Slovan Brtaislava kapujába is betalált (fotó: Takács József)
Vincze István kezdőcsapatából ászok hiányoztak, Szolnoki és Nyilas sérülés miatt nem vállalhatta a meccset, Baracskai és Balog a kispadra ült, ennek ellenére bíztatóan kezdtek az akadémisták a fizikailag erősebbnek tűnő pozsonyiakkal szemben.
A hazai csapat többet birtokolta a labdát, a mezőnyben jól futballozott, de az i-re sokáig nem sikerült feltenni a pontot, hiányzott a gólhelyzetek értékesítéséhez nélkülözhetetlen higgadtság. A krónika teljességéhez tartozik az is, hogy a piros-kék mezes támadók „naggyá tették” Martin Lachot, a Slovan kapusát, sőt a vendégek párduca Varga Tamás fejesét káprázatos mozdulattal ütötte ki a jobb felső sarok elől.
A pozsonyiak védekezésének ritka hibájából azután a 32. percben előnyhöz jutott a Puskás - az üresben kilépő Vakulya még meg is esernyőzte a vert helyzetben levő kapust -, kár, hogy a futballban nem ritka forgatókönyv szerint az előnybe került csapat még a gólját ünnepelte, amikor az ellenfél egyenlített: Adam Osúch a védők hezitálását kihasználva lőtt közelről Czuczi Márton hálójába.

Vasas Viktor és Marko cingel párbaja hű lenyomata volt a mérkőzésnek: nagyot küzdöttek a fiúk

A második fordulóban a Puskás Akadémiának – különösen Balog és Baracskai beállása után – reális esélye volt a győzelemmegszerzésére: a kidolgozott helyzetek alapján a mieink gólokkal nyerhették volna meg a meccset. A feltételes mód azonban ott marad a mondatban, mert a legígéretesebb lehetőségek is kimaradtak. Vakulya kétszer is eldönthette volna a meccset, Tomasevic pont Vakulyát találta el: volna és ha – maradt a döntetlen, ami azt is jelenti, ha a Fradi szombaton legyőzi a Slovant, a bronzéremért játszhat a Puskás Akadémia-FC Fehérvár.

Puskás Akadémia-FC Fehérvár – Slovan Bratislava 1-1 (1-1)
Felcsút, 700 néző. Vezette: Kassai Viktor (Tóth II, Kispál). Gólszerző: Vakulya (32.), illetve Osúch (34.).
Puskás Akadémia-FC Fehérvár: Czuczi M. – Vég, Tomasevic, Farkas N. (Baracskai, 57.), Tóth G. – Farkas V., Varga T. (Orbán, 41.), Fülöp –  Klum, Vasas (Balog, 53.) – Vakulya, Edző: Vincze István.
Slovan Bratislava: Lach – Drobnak, Pauschek (Strba, 59.), L. Fekete, Cingel – Vanis (Turcak, 59.), Kantner (Vrablec, 61.), Stefunko, Oravec – Osúch (Semrak, 79.), Cejtei (Kovac, 66.). Edző: Majoros József.

(Dénes András)
« Vissza
Puskás Akadémia Magyar Suzuki Zrt.